Egy páran mondták már ezt nekem mert nem úgy élek mint a mai fiatalság persze én is szoktam bulizni sőt. De tudom mi az a zene (nem az az izé ami a discoban szól), nincs félre fésülve a hajam és próbálok valamit kezdeni az életemmel. Valószínűleg köszönhető ez annak is hogy megrögzött romantikus vagyok (lásd lejjebb). Ezen kívül próbálok tisztséges lenni (mára már nem igazán megy ez sajnos). Én nem vetem meg a klasszikus zenét tudom ki írta a második magyar rapszódiát (ma már ez szinte ciki).
Szóval igen szívesebben éltem volna talán az igazi Amerikában a két világháború között, már csak azért is mert akkor öröké szolt a Jazz. Ott is volt maffia ott is öltek embert (nőt és gyereket szinte sose) de voltak még a maffiózók között is erkölcsi szabályok ma már ez sincs, persze ebben a társadalom főként a hibás ezért én próbálok ellene tenni a magam csekély és elhanyagolható módszereimmel (pl: blogot írok) eben a 21.ik században.
UI:Lehet átállok Gary válására xD.
Teljesen megértem a dolgot :) Sokszor éreztem már így én is, főleg a mára kialakult normák és konzerv szabályok miatt, ami abszolúte megvonja az emberektől a szabadságot. Én valamikor a középkorban élnék, de persze ezzel a "modern" tudással :D Akkor szabadon mászkálhatnék :D
VálaszTörlés:D egész jó lenne :P
VálaszTörlés